Kedves Ottó!
Egy Francia bulldog problémával fordulok hozzád.
Családunk negyedik tagja ő.
Most múlt négy éves a leány!
Sajnos Sopronban hiába megyünk egyik állatorvosi rendelőtől a másikig, mindenhol mást mondanak, mást javasolnak.
Az első probléma.
Az utóbbi időben kb 2 éve elkezdte iszonyatos módon nyalni az első illetve hátsó lábát, valamint séta alkalmával a hasát dörzsöli a betonhoz, illetve a pofáját. Ha nem figyelünk akkor képes véresre dörzsölni.
Ami a lábait illeti ott szinte vörös a bőre a sok nyalástól.
Ezekre Cortizone krémet kaptunk, ami átmenetileg meg is oldja a problémát, de amint abba hagyjuk a kezelést egyből visszatérnek a dolgok.
Többen mondták hogy allergiás. Sorra vettünk mindent. Sorban zártuk ki a fajtákat. Csirke, Marha, Sertés, Hal.
Eredményt nem tudtunk felmutatni.
Próbálkoztunk B. A. R. F. módszerre is. Az sem segített.
Most, mivel más ötletünk már nincs, műszál allergiára gondolunk.
Sajnos jelenleg nem tudunk kifizetni egy allergia tesztet.
Te mit gondolsz?
A második probléma.
Egyik séta alkalmával le tört vagy kopott több körme ami vérzett is. Azóta sem javult a helyzet. Így hosszú sétára nem járunk. Erre is Cortizone krémet adtak. Semmit nem segített. Azt mondták hogy ennyi. Neki ilyen a körme. Na de 4 évesen jön ki rajta?
Fiatalabb korában kilométereket sétáltunk minden probléma nélkül.
Végső estre kutya cipőt javasoltak, de ez sem igazi megoldás nekem. Mert a problémát nem oldja meg.
És végül a leg komolyabb probléma.
Körülbelül másfél évvel ezelőtt minden előzetes ok nélkül, Bonnie alvásból úgy ébredt, hogy a jobb első lábát mereven előre felfelé ki meresztette. Fájdalmasan sírt és s lába merev volt. Pár perc múlva elmúlt és azóta sem jött újra elő de.
Azóta séta közben gyakran megbotlik a semmiben. Van hogy szinte hasra esik szegény. De van hogy fél óráig semmi nem történik majd utánna 10 méteren belül 5 x botlik.
Mondtak itt mindent.
Diszplasia, neurológiai probléma, porc kopás és hasonlók.
Legutóbb Prednisolon tablettát kapott quamatel tablettával kiegészítés képpen .
Igaz hogy a problémák eltűntek, de sajnos napi 5 alkalommal pisilt be, annak ellenére hogy félóránként kint volt és mielőtt bejött, wczett.
Ezért ezt abba hagytuk.
Persze gondolom a quamatel gyógyszer hatása volt ez de akkor is. Ő egy nagyon jól nevelt kutyus és láttuk rajta a szégyen érzetet amikor nem tudta tartani magát és bent végezte el a kisdolgot.
Tehát ezekre a problémákra keressük a megoldást.
Ja még annyi hogy valamiért egyik állatorvos sem akart röntgent csinálni róla.
Remélem elég érthetően sikerült leírni minden problémát.
Üdvözlettel :Matuszka János





Kedves János!
Légyszíves küldjél képet a kutya bőréről az email címünkre
( kisallatambulancia@freemail.hu) az elváltozott területekről. Utána meg tudjuk beszélni, hogy mire gondolok.
A második probléma, az biztos, hogy neurológiai eset, valószínűleg kezdődő nyaki porckorongsérv.
Üdvözlettel
Dr. Sebő Ottó
Az elmúlt 1 évről
Kedves Ottó!
Néhány szóban az elmúlt 1 évről.
Sajnos a problémánk azóta sem oldódott meg.
Az álltalad említett kezdődő nyaki porckorong sérv diagnózist több állatorvos is alá támasztotta.
Más megoldás nem lévén. Irány Budapest és az Állategészségügyi egyetem.
Sima röntgen, CT majd ér festés.
Az eredmény semmi!
Nincs sérv. És kezdődő sérv sem.
Egy minimális elváltozás látható a felső csigolyánál aminek a kivizsgálására MRI vizsgálatot javasoltak. De azzal a fenntartással hogy mivel ilyet még nem láttak, nem tudják megmondani hogy tudják e műteni vagy orvosolni a problémát.
A kérdésem tehát annyi lenne, hogy Budapesten és Nagykanizsa kivételével hol végzik még az országban az MRI vizsgálatot?
Remélem tudsz segíteni, mert ebben a témában sajnos a Google nem a barátunk!
Segítségedet előre is köszönöm!
Üdvözlettel :Matuszka J.
Kedves János!
Mindenképp javaslom az MRI vizsgálatot, amit Budapesten végeznek.
Tisztelettel
Dr. Sebő Ottó