Tisztelt Dr.Úr!
Az lenne a kérdésem:
Van 3 szobacicám, nemrég férgesek lettek, amit nem értek hogy hogyan mert a lakásból nem mennek ki, és nem is találkoznak más cicákkal sem. Vettem nekik gyógyszert, beadtam, de csak az egyik cicám ürített 1 db férget, a többi nem, egy hét elteltével visszamentem a patikába és vettem mégeggyet, a patikus hölgy azt mondta hogy nyugodjak meg, biztos kihajotta a gyogyszer a férgeket és majd csak negyed év mulva féregtelenítsem öket. a betegségük alatt nagyon lefogytak és akármit adok nekik enni nem esznek szinte semmit. csak macskakaját kaptak idáig, a házikosztot meg sem eszik, idáig úgy etettem oket hogy: reggel és este kaptak konzervet, napközben pedig szárazat. kiprobáltam azt is hogy nem adtam szárazat nekik hanem csak a konzervet de így sem ették meg.
Kérem Dr. Úr adjon tanácsot mert már nem tudom mit tehetnék, elveszíteni nem szeretném öket.
Válaszát elöre is köszönöm.
Tisztelettel: Lévai Noémi
Kedves Noémi!
A leírt tünetek, vagyis az étvágytalanság és az ezzel járó fogyás csak nagyon súlyos parazitás fertőzöttség esetén jelennek meg. Szerintem, ha csak erről lenne szó a féreghajtó tabletta beadását követően nagy számú férget kellet volna találnia a székletben. Elképzelhető, hogy a cicáknak valamilyen egyéb betegsége (valamilyen fertőzöttség) van a háttérben.
Írja meg, hogy milyen idősek és milyen gyógyszert használt.
Tisztelettel
Dr. Sebő Ottó